Évek óta nem alszom olyan jókat, mint az elmúlt napokban - a pultozás az utcán, beszélgetni az esztergomiakkal hihetetlenül energizáló és egyben fizikailag kifárasztó elfoglaltság. 

Bizonyára mindenkinek ismerősen cseng a latin mondás, Dumas négy muskétásának halhatatlan jelmondata. 1868-ban az őszi viharok hatalmas természeti katasztrófákat okoztak a svájci Alpokban. A hatóságok a fenti szlogennel hirdették a kantonokból alig 20 éve összeálló fiatal föderáció lakosságának a közösségi összefogás, felelősségvállalás, együttes erőfeszítések égető szükségességét, nemzetmentő erejét. Azóta ez Svájc nemzeti mottója.

A döglött lóról márpedig le kell szállni, vagy nem jutunk sehová. Feltéve persze, ha észrevesszük, hogy megdöglött, valamint ha mások előtt is képesek vagyunk beismerni ezt.

Vagy nem is olyan kicsi, nem tudom.  Önreflexió. Hangos gondolatok. Szubjektív rovat. Közösségi terápia. Blog helyett. Hívjuk aminek akarjuk. Elvégre ez a fránya Szeretgom még mindig az enyém, akármennyire is személytelenül próbáljuk vinni az egészet jó régóta. Bár lehet, hogy ez is hiba.